Nem pedig folytatódott.

Gyerekkoromban, jól emlékszem, volt egy öreg fekete-fehér televíziónk, ami többször nem működött, mint igen. Talán ennek is köszönhető, hogy a testvéreimmel egyre több és több örömet leltünk az olvasásban. Olvastunk mindent, amit lehetett, ami elérhető volt. Móricz, Tolkien, Asimov.. nem volt határ. Így került többek közt a kezem ügyébe Márai Sándor "Füveskönyv" c. irománya, amelynek "értékére" igazán csak a későbbiekben jön rá az ember... idővel, korral, tapasztalattal. Márai egyszerű példákkal akar felelni a kérdésekre, mit is kell tenni, ha valakinek a szíve fáj, vagy elhagyta Isten. Nem eszmékről és hősökről beszél, hanem arról, aminek köze van az emberhez. Tanulva akarja tanítani embertársait, tanulva a régiektől, a könyvekből, azokon keresztül az emberi szívből, az égi jelekből. Mi is megpróbálunk most így tenni.

 
Korábban már kísérletet tettünk arra, hogy csokorba gyűjtsük a problémákat. Akkor a vezetőség volt soron, adja magát, hogy a másik gócpontról is szó essen: az öltözőről. Előrebocsátva, hogy ez szigorúan szubjektív műfaj. Ha igyekeztem is objektív maradni.

Zűrös egy szezon áll mögöttünk, zűrösnek tűnik a folytatása is. Közhelynek tűnik, de valóban annyira rendhagyó ez az év eddig, hogy már olyat sem mondhatunk, miszerint a BL-nek lenne esélyese. Viszont így azt se, hogy mi ne tartozhatnánk ebbe a kategóriába.

Előrebocsájtom a poszt nem önmarcangolásról, vagy önostorozásról szól. A poszt csupán leírja azt, amit most már elkerülhetetlenül be kell látnia még annak az utolsó szál elvakult Puyol arcképét a saját tarkójára tetováló fanatikus szurkolónak is, aki néhány éve még elképzelhetetlennek tartotta: itt a vége. Ennyi volt. A korszak, amely nagyjából tíz évvel ezelőtt a szemünk láttára tarolta le a világot és indított hódító útjára, véget ért.