Fene tudja már, hogy, de a napokban visszatévedtem ahhoz a poszthoz, amit a Liverpool elleni bukás után küldtem ki az éterbe tavaly májusban. És mivel sokatmondó, visszaráncigálom ide felütésként. Az utolsó sorát legalábbis mindenképpen: „…lehet szeretni ezt a csapatot, lehet szorítani ennek a csapatnak, de szívvel-lélekkel rajongani érte? Hát, az nagyon nehéz.”
Az oximoron (a görög ὀξύς oksús "figyelmes, elmés" és μωρός mōros "tompa, buta, ostoba" szavakból) retorikai-stilisztikai gondolatalakzat, amely egymást kizáró, egymásnak ellentmondó fogalmakat foglal szoros gondolati egységbe. Általában jelzős szerkezetben jelenik meg mint ellentét a jelző és a jelzett szó között, de gyakorta ellentétes fogalmak összekapcsolásaként is. Köznyelvi példák: élő halott, rettentő jó, halk sikoly, békehaderő, objektív vélemény, eredeti másolat stb.
Ilyen oximoron az unalmas clasico. Mégis sikerült előállítani.
Ha már szokásunkká vált Barca szurkolókként, egy nehézkes nemgyőzelem után jöhet a majdnem kötelező csapatboncolgatás, némi próbálkozással arra, hogy a lehetséges jövőbe (is) tekintsünk. Sok újat valószínűleg nem fogok mondani, azt gondolom, az előző szezont és a jelenlegit is érzékelhetően a generációváltás határozza meg. Kintről érkezik a nyomás a csapatra, hogy emlékeztessen egykori önmagára, bent pedig erősen küszködik ezzel minden érintett fél.
Lehet ez persze utólagos magyarázat is, de valahol érezhető volt, hogy az Aranylabda és a hazai környezet dob akkorát a csapaton, aminek egy látványos parádé lesz a vége. Griezmann pedig a meccs után el is mondta, hogy Messiért, az ő méltó ünnepléséért akart valami nagyszerűt létrehozni az egész társaság. És valóban így is lett.
...